Benkő Samu ismertette a jelentős intézmény, az Erdélyi Tudományos Intézet történetét. A mindig összmagyar kategóriákban gondolkodó Teleki Pál kezdeményezte 1940-ben /Észak-Erdély visszatérésekor/, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem újjászervezésekor, hogy hozzanak létre olyan új tudományos intézetet, amely az Erdélyi Múzeum-Egyesület mellett központi irányító műhelye legyen minden, a tájegység múltjára, jelenére és jövőjére irányuló kutató munkának. 1940 októberében hivatalosan megalakult az Erdélyi Tudományos Intézet /ET/, első kolozsvári munkaértekezletén maga Teleki Pál kormányfő elnökölt. Az ETI munkába állításának irányításával a miniszterelnök Tamás Lajos és Kniezsa István Kolozsvárra kinevezett egyetemi tanárokat bízta meg. Hat intézeti tanárt neveztek ki: László Gyula régészt, Nagy Zoltán szövetkezeti szakembert, Venczel József statisztikust, K, Kovács László etnográfust, Makkai László történészt és Teleki Géza geológust. Az ETI munkáját tizenegy szakosztályban kezdte el /földrajzi, néprajzi, történeti, régészeti, társadalomtudományi, nyelvészeti, magyar-román kapcsolatok, magyar-száz kapcsolatok, irodalmi, embertani és élettani/. Számba vették az anyaországban és Erdélyben készen levő vagy félig kész tudományos munkákat, és ezeket kellő szakmai megmérettetés után nyomdába küldték. A kezdeti tanári kart új tagokkal /Jancsó Elemér, Juhász István, Méri István, Nagy Jenő/ bővítették. Gazdag tartalommal jelent meg Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1940-1941, Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1942, a harmadik kötet /Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1943/ utolsó lapján a Megjegyzésben szerepelt, hogy a rendkívül viszonyok miatt az Évkönyv szedését bizonytalan ideig nem lehet folytatni, így a kötetnek csak az "első három tanulmánya jelenhetik meg /1944. október 1./" A rendkívüli viszonyok azt jelentették, hogy az ágyúk már Kolozsvár határában dörögtek. Évek múlva, 1947-ben, elsősorban Szabó T. Attila szívósságának köszönhetően megjelent az 1843-as Évkönyv II. kötete is. Közben 1945-ben az ETI útjára bocsátotta Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1944 című impozáns kiadványát. Amíg élt Teleki Pál, az ő szellemi irányításával működött az ETI. Tragikus halála után az ETI élén Tamás Lajos maradt az igazgató, tőle csak budapesti professzori kinevezése után, 1944 nyarán vette át a vezetést Szabó T. Attila. Az ETI első korszakának értékelését Mikecs László végezte el élete utolsó tanulmányában /Új erdélyi tudomány. Jegyzetek az Erdélyi Tudományos Intézet működéséhez, Erdélyi Múzeum XLIX (1944)/. Mikecs Lászlót 1944-ben kolozsvári otthonából elhurcolták a szovjet katonák sokezer kolozsvári polgári lakossal együtt, Mikecs szovjet fogságban halt meg. 1945-ben megalakult a Bolyai Tudományegyetem, az ETI szervezetileg átkerült az egyetem kötelékébe. Az ETI elnöke az egyetem rektora /Csőgör Lajos/, igazgatója az egyetem rektor-helyettese /György Lajos/ lett, új intézeti tanárként meghívták Faragó József folkloristát, Imreh István gazdaságtörténészt és Markos András szociológust. A háború után az egyetem, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Tudományos Intézet közösen munkálkodott azon, hogy biztosítsák az erdélyi magyar értelmiség utánpótlásának intézményes feltételeit. Szabó T. Attila 1946-ban azt javasolta, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület folyóirata, az Erdélyi Múzeum, önállósága megtartásával, legyen az ETI közlönye is. 1947 tavaszán azután megindult a hírhedt harc "az elvtelen magyar egység" ellen, és elkezdődött az erdélyi magyarság hagyományos intézményrendszerének módszeres felszámolása. A támadásokból kijutott az ETI-nek is, igazgatóját, György Lajost elsőnek vette célba a kommunista rendszer. Ekkor lett az ET igazgatója a marxista Gaál Gábor. Gáll Ernő világnézeti váltással biztosítottnak látta az ETI jövőjét: "Az Erdélyi Tudományos Intézet végre be kell törjön és ott irányadóvá kell váljék a dialektikus és történelmi materializmus." /Utunk (Kolozsvár), 1948. 2. sz./ Gaál Gábor azt a feladatot kapta, hogy az ETI-t építse be az akkor létrehozott kolozsvári Akadémiai Fiókba. Az induláskor azzal kecsegtették Gaál Gábort és az ETI-ből átvett magyar kutatókat, hogy ezek az új akadémiai intézetek kétnyelvűek lesznek, és az erdélyi magyarsághoz kötődő tudományos témáknak az új intézmény programjában helyük lesz. Ezt az ígéretet nem tartották meg. Az ETI-t formálisan nem szüntették meg. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület megszüntetését /1950/ és az ETI csöndes felszámolását követte a nagy tisztogatás a Bolyai Tudományegyetemen, 1952-ben Szabó T. Attilával és Jakó Zsigmonddal az élen éppen azokat távolították el, akik a legjobban tudták, hogy mi a feladata Erdélyben a magyar tudósnak, emlékezett Benkő Samu. /Benkő Samu: Az Erdélyi Tudományos Intézet. = Valóság (Budapest), ápr./
1998. február folyamán
Sas Péter /Budapest/ kutató Bíró Vencel és Balanyi György, a két piarista történész életútját vázolta fel, mindketten Kolozsváron professzorai voltak az egyetemnek 1943 és 1948 között. Bíró Vencel /Vértessomló, 1885. aug. 9. - Kolozsvár, 1962. dec. 2./ teológiai és egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, 1908-ban pappá szentelték, ugyanebben az évben summa cum laude minősítéssel bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Kolozsváron tanított a gimnáziumban és rendre írta történelmi tanulmányait. 1925-ben a kolozsvári főgimnázium igazgatója és az önállósult romániai piarista provincia rendfőnökének, Patay Józsefnek az asszisztense lett. Bíró Vencel kutatómunkájának eredménye Altorjai gróf Apor István és kora című monográfiája. Bíró Vencelt 1934-ben a piarista rend főnökévé választotta. Sok gonddal kellett megküzdenie, a román állam nem ismerte el a rend jogi személyiségét, sőt Onisifor Ghibu kolozsvári egyetemi tanár címbitorlás és államellenesnek nyilvánított rendi címer használata miatt bírósághoz fordult. Végül az ügyben felmentő határozat született, 1938-ban. 1940-ben a visszaállított Ferenc József Tudományegyetem Erdély és Kelet-Európa története tanszékén lett rendes tanár, egyben munkatársa az újonnan felállított Erdélyi Tudományos Intézetnek. Az MTA tagjának választotta. Bíró Vencel munkássága összefoglalásaként megírta Erdély története című munkáját. 1945-48 között a Bolyai Tudományegyetem dékán-helyettese volt, akkor nyugállományba küldték. 1946-ban ismét őt választották a romániai piarista rendtartomány főnökének. 1949. aug. 1-jén megszüntették a szerzetesrendeket, így a piarista rendet is. Bíró Vencel Kolozsváron, a Szent Mihály plébánián kapott szálláslehetőségeket. Tovább írta történelmi tanulmányait. Balanyi György /Kecskemét, 1886. febr. 10. - Budapest, 1963. máj. 4./ piarista történész 1824-től tanított a budapesti tudományegyetemen, majd 1943 és 1948 között Kolozsvárott volt a Bolyai Tudományegyetemen a történelem tanszék professzora. 1948-ban vissza kellett térnie Magyarországra. /Sas Péter: Bíró Vencel, a piarista rendfőnök és történetíró. = Művelődés (Kolozsvár), febr./
1996. december 14.
Huszonöt éve, 1971-ben halt meg Jancsó Elemér professzor, akire Kovács Ferenc emlékezett. Jancsó Elemér 1945-ben az Erdélyi Tudományos Intézetből került a Bolyai Egyetemre, amikor elődjét, Kristóf Györgyöt nyugdíjazták és György Lajos akadémikus, az egyetem prorektora a hatalmat meghódító kommunisták támadásainak pergőtüzébe került. Jancsó baloldali volt és szabadkőműves. A későbbi időben Jancsó professzort is támadni kezdték. A letartóztatások idején, amikor elvitték Csőgör Lajos rektort, Demeter János és Jordáky Lajost és másokat, Jancsó Elemér egyre jobban félt. Amikor meghalt, valaki azt mondta, hogy a sírjára azt kellett volna írni: "Itt nyugszik Jancsó Elemér. /F/élt 66 évet." Pályafutása alatt óriási adattárat gyűjtött össze. Inkább kutatótípus volt, mint tanár. Szerkesztője volt az Erdélyi Ritkaságok sorozatnak, abban 1942 és 1945 között 18 kötetben 13 olyan kézirat jelent meg, amely addig csak a szakemberek számára volt hozzáférhető. Jancsó hét esztendeig szerkesztette a sorozatot a Kolozsvári Rádióban Arcképek a két világháború közötti magyar irodalomról címmel. Halála után Mózes Attila kiadta ebből a szerző birtokában maradt szövegeket Kortársaim címmel a Kriterionnál. Jancsó Elemérnek 1969-ben jelent meg A magyar irodalomtöreténetírás ötven esztendeje a kolozsvári tudományegyetemen című tanulmánykötete. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 14-15./
1999. szeptember 18.
A 80 éves Imreh István /sz. Sepsiszentkirály, 1919. szept. 12./ a közgazdasági karon végzett, majd Kolozsváron a - Teleki Pál szorgalmazására - született Erdélyi Tudományos Intézet munkatársa, tanársegéd, egy év múlva az intézet aligazgatója. Imreh István megvédte a székely közbirtokosságokról írott doktori tézisét. 1948-tól a Bolyai Tudományegyetemen előadótanár a közgazdasági és jogi, majd a történelem karon. Korjelzővé vált, hogy megszüntetett intézményekben dolgozott. A MÁGISZ-nál volt közgazdász, de ez azután jellegét vesztette. A Móricz Zsigmond Kollégiumot /Kolozsvár/ tanárfelelősként igazgatta: megszüntették. Az Erdélyi Tudományos Intézetnek dolgozott, amelyet megszüntettek. A magyar Bolyai-egyetem is a múlté, az Erdélyi Múzeum-Egyesület szétverése után annak a levéltárát igazgatta, de azután a levéltárat is elvették. - Imreh István neve a mai magyar történettudományban elválaszthatatlan a székely (de nem csak a székely) faluközösség kutatásától. Ezeknek Tamási Áron szavaival "mint egy balladának, olyan szigorú a formája. De emberi számítás szerint legalább biztos, megtartó és erős." Imreh Istvánt 1977-ben tiszteleti tagjává választotta a Magyar Néprajzi Társaság, 1992-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja lett, a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem díszdoktorává avatta, Entz Géza-díjat kapott, és tiszteleti tagja lett az EME-nek. Megjelent az ünnepelt tudós új tanulmánykötete: Erdélyi eleink emlékezete (1550-1850) /Polis Könyvkiadó és a Teleki László Alapítvány/. /Dávid Gyula: "Igyekeztem jó tanár lenni, s igazat írni" Születésnapi beszélgetés Imreh István professzorral. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./
1999. október 20.
A csíkszeredai székhelyű Kriterion Alapítvány kuratóriuma okt. 8-i ülésén a kolozsvári Faragó József neves néprajzkutatónak, az erdélyi népi hagyományőrzés egyik kimagasló személyiségének ítélte az alapítvány évi díját, a Kriterion-koszorút. Az 1922-ben Brassóban született és 1945-ben egyetemi tanulmányait Kolozsváron befejező Faragó József már ugyanebben az évben doktorált és a Bolyai Tudományegyetemen, valamint annak Erdélyi Tudományos Intézetében kezdte pályafutását. 1948-tól alapító tagja, később főmunkatársa és vezetője a Bukaresti Folklór Intézet Kolozsvári Osztályának, amely ma Kolozsvári Folklór Archívum megnevezéssel a Román Akadémia Kolozsvári Fiókjának önálló tudományos intézete, és itt, nyugdíjba vonulása ellenére ma is tanácsadó professzorként tevékenykedik. 1990-1991-ben Faragó József volt az első romániai vendégprofesszor a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Folklór Tanszékén. Folklórgyűjtő útjai során Románia és főként Erdély több mint száz helységében gyűjtötte a magyar népköltészetet. A Kriza János Néprajzi Társaság bibliográfiája több mint 700 címet, köztük 70 kötetcímet tartalmaz Faragó Józseftől. Köteteinek egyik fő vonulata a népballada- gyűjtemények megjelentetése, a másik a kelet-európai, illetve a magyar-román folklórkapcsolatok kutatási eredményeinek a közzététele, a harmadik pedig az elődök népköltészeti gyűjteményeinek első vagy újrakiadása. /Kriterion-koszorú Faragó Józsefnek. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./
2003. november 4.
Venczel József nekem tanítványom, lelki gyermekem, barátom, közeli munkatársam, édes testvérem volt - emlékezett a neves szociológusra Domokos Pál Péter. Venczel József /Csíkszereda, 1913. nov. 4. - Kolozsvár, 1972. márc. 13./ 90 évvel ezelőtt született. Kolozsváron jogot végzett. Már egyetemi évei alatt bekapcsolódott az Erdélyi Fiatalok falukutató mozgalmába. Az egyetem elvégzése után az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet statisztikai osztályának vezetője, az Erdélyi Tudományos Intézet tanára, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Jogi és Közgazdasági Karán a szociológia és statisztika tanára volt. 1949-ben elveszítette állását, koncepciós perben elítélték, 1950-től 1961-ig volt börtönben. Halála előtt néhány évvel ismét visszatért a tudományos életbe, tanulmányokat tett közzé; a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem tudományos kutatója volt. Az erdélyi földkérdéssel, demográfiával, a szociológia módszertanával foglalkozott. Dimitrie Gusti és az amerikai agrárszociológia eredményeit alapul véve, kidolgozta az erdélyi magyar falukutatás gyakorlati módszereit. Ő vezette a bálványosváraljai szociológiai vizsgálatokat 1942-ben. Venczel József születésének 90. évfordulóján Csíkszereda város önkormányzata nov. 4-én koszorút helyez el a Virág utca és a Temesvári sugárút kereszteződésénél levő emléktáblán, valamint a nevét viselő szakközépiskolában megkoszorúzzák Venczel József emléktábláját. /Takács Éva: Oda túlra látott, a másik partra. 90 éve született Venczel József. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 4./
2006. február 22.
Jakó Zsigmond professzor összegező hozzászólása olvasható az Erdélyi Múzeum újabb számában, mely az MTA Történettudományi Intézete és az Erdélyi Múzeum-Egylet 2004. október 20-21-én Kolozsváron Erdély a magyar középkorkutatásban címmel tartott konferenciáján hangzott el. A professzor megállapította, utoljára ilyen közös tudományos tanácskozást az anyaországi és az erdélyi történészek 1941-ben tartottak, az Erdélyi Tudományos Intézet létesítésekor. A jelenlegi helyzetet számba véve Jakó Zsigmond kifejtette, az ún. „rendszerváltozás” sem hozott lényeges változást. Nemcsak a tudományos gyűjteményeket kell nélkülözni továbbra is, de a szakemberhiány is akadályozza a talpra állást. Az erdélyi magyar történetkutatás ma már aligha tekinthető a magyar történetkutatás egyenrangú tényezőjének. – Az egyetemes magyar tudományosságnak érdeke, hogy legyenek a magyarság Kárpát-medencei szállásterületén személyileg és anyagilag megalapozott kutatóintézetei. Jakó hangsúlyozta, hogy a fiatal kutatók jól látják, hogy mik azok a feladatok, amelyeket jól elláthatnak. Ez pedig az erdélyi forrásanyag feltárása – ez ma már évszázados lemaradást szenved. Kellően egyeztetve folynak a kutatások? Ki méri fel az erdélyi kutatások szükségleteit? – Ezt kellene megbeszélni, javasolta Jakó professzor. /Jakó Zsigmond: Az erdélyi magyar történetkutatás mai kérdései. = Erdélyi Múzeum (Kolozsvár), 2005. 3-4., LXVII. kötet/
2007. augusztus 14.
A Huszita Biblia egyes részeit is tartalmazó, Sepsiszentgyörgyön őrzött ötszáz éves Apor-kódexről a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárosa, Boér Hunor elmondta, hogy nevével ellentétben nem husziták írták. Pécsi Tamás és Újlaki Bálint szerémségi pap fordította ugyanis az első magyar nyelvű bibliát, s mivel ők a prágai egyetemen tanultak, majd – az eretnekekhez hasonlóan – 1439-ben Moldvába menekültek, a tudósok korábban husziták munkájaként emlegették. A későbbi kutatások kimutatták, hogy valószínűleg ferences gyökerekkel rendelkeznek. Ez a biblia nem maradt fenn, azonban három kódexről tudunk, melyben ennek a bibliafordításnak a szövegtöredékeit tartalmazzák, ezek egyike a Székely Nemzeti Múzeumban őrzött Apor-kódex. A Müncheni (eredetileg Jászay) és a Bécsi (Révai) kódexet korábban Nyugat-Európában őrizték, most már a magyarországi Országos Széchényi Könyvtár kincseivé váltak. Az Apor-kódexben zsoltárok, himnuszok és szerzetesi szabályok is vannak, melyeket többen másoltak egybe. Az Apor-kódexet Volf György adta ki, a Magyar Nyelvemléktár sorozat nyolcadik kötetében, 1881-ben. A hasonmás kiadás az Erdélyi Tudományos Intézet megrendelésére készült, 1942-ben. Az eredeti kötetet ekkor Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem intézetében restaurálták, ott is élte túl a háborút, s végül 1953-ban hozták haza Sepsiszentgyörgyre. Mára olyan rossz állapotba került, hogy szó szerint potyognak ki belőle a betűk. /Erdős Zsófia: Szétporló Apor-kódex. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 14./
2008. március 4.
K. [Keszi] Kovács László a magyar tárgyi kultúra, a népi gazdálkodás elkötelezett, módszeres kutatója. Kutatási eredményei a földművelést, a juh- és a lótartást, a népi közlekedési technikákat illetően maradandóak. 1941-ben részt vett a Venczel József által Bálványosváralján megszervezett falukutató programban. Az 1942–1943-as egyetemi évben néprajzot oktatott a kolozsvári tudományegyetemen. A kolozsvári Erdélyi Tudományos Intézet munkatársaként néprajzi kutatásokat végzett Kolozsvár környékén. 1944-ben jelent meg a szokáskutatásban ma is modell értékűnek tekinthető könyve, A kolozsvári hóstátiak temetkezése. A könyvet a L’Harmattan Könyvkiadó 60 évvel később, 2004-ben újra hozzáférhetővé tette az olvasók számára. Az 1950-es években úttörő szerepe volt a népi hagyományok dokumentumfilmben való megörökítésének. Századik születésnapján a tudóst a Magyar Néprajzi Társaság, a Néprajzi Múzeum, az MTA Néprajzi Kutatóintézete, az Európai Folklór Intézet köszönti, 2008. március 4-én. /Keszeg Vilmos: Köszöntjük a százéves K. [Keszi] Kovács Lászlót! = Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./
